Csókunk hosszú percekig tartott. Mikor szétváltunk Zayn hatalmas barna szemeit az enyéimre szegezte. Hosszú, fekete sűrű szempilláival rám pislogott. Mind a ketten levegő után kapkodtunk, de nem szóltunk egy szót sem. Én még mindig mellette ültem, fejemet a mellkasára hajtottam. Hallgattam a hevesen dobogó szívverését. Ez volt életem első csókja. Valójában nem, de életem első olyan csókja amely mély érzéseket váltott ki belőlem.
-Ez tetszett-szólalt meg Ő először. Nem értettem mire mondja ezt pontosan.
-Mi is?-kérdeztem.
-Most nem utasítottál el. Pedig amilyen kis szende szűz vagy azt hittem, erre csak olyan száz-kétszáz év múlva kerül sor-mosolygott rám féloldalasan. Normál esetben megharagudtam volna rá, azért mert így sérteget, de nem, most nem tudtam. Ő eközben óvatosan a hátamat simogatta. Felemelkedtem mellkasáról és a szemébe néztem.
-Igen..? Miből gondolod, hogy száz-kétszáz év múlva is így....-nem is tudtam mit mondjak. Egy csöpögős romantikus filmben most jött volna, az a rész, hogy: "Igen,száz év után is így foglak szeretni, s örökké együtt leszünk..." Csak hogy mi Zaynnel nem járunk. Nem is tudom, hogy Ő mit érez. De ami még rosszabb: a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában.
-Így, mi?-kérdezte mosolyogva, míg egy tincset a fülem mögé helyezett. Már nyitotta száját, hogy folytassa a mondókáját, de valaki megtörte ez az idilli pillanatunkat.
-Hello, mi a pálya?-rontott be Niall és lehuppant mellénk a kanapéra. Egyébként ő semmit nem vett észre belőlünk. Mikor megláttuk, hogy nyílik az ajtó szétrebbentünk és megint a képernyő bámulásával töltöttük időnket. Vagyis én így gondoltam.. Véleményem viszont gyorsan megváltozott.
-Na hogy van a ként kis gerle?
-Mi?-lepődött meg Zayn és érdeklődve Niall-re nézett.
-Láttam én amit láttam, haver-bökte oldalba Niall Zayn-t és rákacsintott. Valamit súgott neki, de én az egészből semmit nem hallottam.
-Jaaa, nem-rázta meg a fejét Zayn-köztünk nincsen semmi. Valamit nagyon félrenéztél-válaszolta neki hangosan. A mondat, ami elhagyta a száját, szíven ütött. Köztünk nincsen semmi. Visszhangzott fejemben a mondat. Elképesztően rosszul esett nekem,hogy ezt mondja. Mintha valaki egy óriásit ütött volna a mellkasomba. Aha, szóval Zayn unalmában csak úgy smárolgatni szokott..értem én. Végül is logikus, vagy nem? Niall még mindig ott ült a kanapén és Zaynnel beszélgetett. Az agyam nem fogta fel miről dumálnak..Teljesen elgátoltak a gondolataim a külvilágtól. Csak bámultam a TV-t, de nem tudtam mi megy rajta. Elködösült elméletemből az ajtó csapódása zökkentett ki. Körülnéztem és Niall már nem volt sehol.
-Miért ment el?-kérdeztem Zayntől.
-Van egy kis elintéznivalója. Az előbb mondta, nem hallottad?
-Mi? Én nem..nem igazán figyeltem rátok.
-Jobb is így, talán akkor nagyobb lesz a a meglepetés, ha nem tudsz a részletekről-sétált elém Zayn. Meg akarta fogni a kezemet, hogy felhúzhasson a kanapéról, de gyorsan elrántottam.
-Mi-mi a baj?-nézett rám csodálkozva.
-Zayn! Én most....megyek-küszködtem a szavakkal, de hiába mert így is legördült az arcomon pár könnycsepp. Hátat fordítottam a az előttem álló fiúnak és felrohantam az emeletre. Nem voltam még itt, azt sem tudtam hova megyek. Csak futottam, futottam. Az emeleten lévő hosszú folyosó végén egy kétszárnyas ajtó állt. Nyitva volt, így fogtam magam és berohantam rajta. Amint beléptem, tágas szobában találtam magam. Az egyik fala üvegből volt. Rá lehetett látni, a kivilágított úszómedencére, ami a ház mellett terült el. Este felé lehetett, mert már besötétedett és csak a medence fényei világították be egy kicsit a helységet. A szoba közepén egy nagy ágy helyezkedett el. Az ágynemű össze-vissza volt rajta és ruhakupacok hevertek az ágy végében. (Nem félreérteni! Csak egy szoba, aminek a tulajdonosa rendetlen személyiség...:) ) Lehuppantan az ágyra és csak bambultam ki a fejemből. Vártam, hogy elkezdjek zokogni, sírni. De nem sírtam. Pár perc múlva lépteket hallottam. Nem láttam semmit. Nem is érdekelt, csak ültem az ágyon összegömbölyödve és próbáltam nem gondolni semmire, amikor valami hozzáért a derekamhoz. Ijedtemben felsikoltottam, de egy hangot sem lehetett hallani belőlem, mert nagy kéz befogta a számat, ami eltompította a hangomat. Fészkelődni kezdtem, de szerencsére egy ismerős hang megnyugtatott.
-Csss -lehelete a nyakamat csiklandozta. Éreztem, ahogy fejét a vállamra rakja.-Mi a baj?-az ölébe vett. Szembefordultam vele és megöleltem. Csak pár perce váltunk el, de hiányzott. Ugyanakkor nem tudtam mi érzek és hogy mit tegyek.
-Miért? Miért ölelsz át, miért csókolsz meg, miért jössz utánam, miért védesz meg, ha nincs köztünk semmi?!-vetettem oda neki. Nem néztem a szemébe. Ha akartam volna se tudtam volna, hisz sötét volt.
Nagyot sóhajtott, aztán hosszan kifújta a levegőt.
-Brenda! Őszinte legyek? Nem tudom mi van közöttünk... Hogy miért nem? Mert elég rövid ideje ismerjük egymást. Én mégis úgy érzem, erősen köt valami hozzád! Ez persze ennyi idő ismertség után elég érdekesen hangzik-sőt elvileg lehetetlen is- de én..én úgy érzem szeretlek! Nem tudtam, hogy mondjam el neked, mert nem tudtam miként fogsz rá reagálni! Ezért úgy gondoltam várok rád és próbálok minél több időt veled tölteni, és ha majd te is készen állsz rá, mindent bevallok. De az előbb olyan ellenállhatatlan voltál...nem tudtam visszafogni magam. Sajnálom. Nem akarok semmit erőltetni, sem siettetni. Ezért mondtam Niall-nek amit mondtam-darálta gyorsan a szavakat. Hadart de mégis nagyon megfogott amit mondott. Tele volt érzelmekkel. Már tudtam, Ő mit érez. És az ő mondókája felébresztett bennem is valamit. Egy erős köteléket, amely már régóta lappangott bennem, azonban még csak most találta meg akit hosszú ideje keresett. Nem vagyok a szavak embere, de én is megakartam Zaynnek mutatni mit gondolok kettőnkről.
Az ölében ülve kezemet a nyaka köré fontam és megcsókoltam. Hevesen, szenvedélyesen és minden érzelmemet bele vittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése