5.Otthon

-Min nevetsz?-kérdeztem. Az utat figyelte és mélyen elgondolkodott.
-Amikor először voltunk Budapesten koncertezni, volt egy kalandunk magyar lányokkal. Pontosabban Harrynek-elmosolyodott.
-Húúú-bólintottam elismerően-bővebben?
-Pár lány melltartókat dobált fel a színpadra-fancsali képet vágott amin elnevettem magam-a ruhadarabjukban benne volt a telefonszámuk is és felvettük velük a kapcsolatot. Azt hiszem innentől már nem kell részleteznem..
-Nem-elmosolyodtam, kicsit el is pirultam.-Hogy hívták a lányt?
-Zora Wring-mondta Zayn. Tátva maradt a szám. Zora az unokahúgom. Nem tartom már vele a kapcsolatot. Régebben nagyon jóba voltunk. Nem mondanám, hogy most rosszban lennénk, egyszerűen csak elhidegültünk egymástól. A hétköznapi rohanásban nincs időnk. Viszont iszonyatosan hiányzik.
-Miért lepődtél meg ezen annyira?-nézett rám csodálkozva.
-Ő...ő az unokatestvérem-arcomat Zayn felé fordítottam és vártam a reakcióját.
-Micsoda véletlenek. Most már tudom, honnan ered ez a szépség-bókolt és egy kaján vigyor jelent meg különös fejszerkezetén.-Ha Ő még a koncertünkön is volt, akkor hogy létezik hogy te még a nevünket sem tudod?
-Mi...mi nem igazán tartjuk a kapcsolatot, de nagyon hiányzik nekem-Zayn egy bólintással nyugtázta válaszom és nem firtatott tovább. Egy ideig némán ültünk az autóban. Megcsörrent a telefonom, Lena a hívott.
-Szia!-köszöntöttem a húgomat. Ő sem hagyta szó nélkül a "balesetet" és sok cifra szót dobált Michael felé. A találkoztam a kedvenc bandájával részt kihagytam, jobb ha ezt akkor mesélem el neki amikor már hazaértünk.
-Egyébként azért hívtalak, mert a dadusunk megérkezett-unottan mesélte, hogy vigyázónőnk érkezett erre az egy hétre. Nem mintha Lenára nem kéne vigyázni, hisz még csak 13 éves.-és a te engedélyedet kéri arra, hogy pár barátnőm nálunk aludhasson.
-Felőlem oké, viszont van számodra egy meglepetésem. Majd otthon mindent elmesélek-letettem a telefont és kinéztem az ablakon. Bő fél óra és otthon vagyunk. Kicsit csalódott voltam, mert szívesen beszélgettem volna még Zaynnel.
-Kivel beszéltél?
-Lenával, ő a húgom. Egy csapat 13 éves kislány fog ma nálunk bandázni. Szuper-ironizáltam.
-Ha gondolod elmehetnénk valahová-vetette fel az ötletet Zayn. Melegség öntötte el a szívemet. Viszont nagyon fáradt voltam, és az idő is későre járt. A dadusunk biztosan nem engedne el engem egy nálam idősebb fiúval.
-Nagyon kedves, de 9 óra van már. A szüleim nincsenek itthon, a vigyázónőnk pedig nem engedi, hogy kimozduljak a házból-közöltem vele. Zayn elhúzta a száját. Láttam rajta, hogy csalódott-De a megmentőmnek bármit megteszek. A holnapi nap neked jó?-vigyorogtam.
-Igen-lelkesedett-azaz, nem-vidámsága alább maradt.-A fiúkkal próbánk lesz. Az idei turnéra gyakorolunk.
Már csak pár méternyire voltunk a házunktól. Zayn lassítani kezdett, aztán leparkolt a házunk előtti kis földes részre. Ezt használjuk parkolónak, pontosabban a szüleim. A motor leállt, de mi még mindig az autóban ültünk. Kezdtem kicsit kényelmetlennek érezni a helyzetet, mert azt hittem megbántottam őt. Kiszállt a kocsiból, megkerülte és kinyitotta nekem az ajtót. Megfogta a kezemet és felhúzott az anyósülésről. Amikor már a két lábon álltam, elengedte.
-Köszönöm! Köszönök mindent, amit ma tettél-megöleltem az ajtónk előtt, ő pedig viszonozta.
-Igazán nincs mit-Elbúcsúztunk és már sétált le a verandáról, hogy elinduljon.
-Várj!-szóltam utána-Nem maradnál itt egy kicsit? Szeretném bemutatni itthon a megmentőmet-amint meghallotta amit mondtam elmosolyodott. Visszafordult és felsétált a lépcsőn. Én is megfordultam és lenyomtam az ajtó kilincsét.
-Hahó!-kiáltottam, jelezve megérkezésünket. A nappaliból halvány fény szűrődött ki. Az emeletről hangosan szólt egy számomra ismeretlen dal. Tehát a tesóm barátnői már megérkeztek. Azt sem hallották, hogy itthon vagyok.
-Á szia Brenda!-sétált ki a nappaliból Inez, a vigyázónőnk. Hosszú aranybarna hullámos haját most hátra fogta. Furcsa volt így látni, először fel sem ismertem. Ritkán hordta így, bár szerencsére nem volt alkalmam sokszor találkozni vele. Nincsenek róla kedves emlékeim.
-Jó estét Inez néni- két puszival köszöntöttük egymást.
-Jajjj, kincsem ugye jól vagy? Nem esett semmi bajod?-végig simított a karomon és babusgatni kezdett. Úgy látszik nem tűnt fel neki, hogy nem egyedül érkeztem.
-Nem, egy horzsolás sincs rajtam. Ezt pedig neki köszönhetem-mutattam a mellettem ácsorgó fiúra.
-Zayn Malik vagyok-mutatkozott be és egy kézfogással elintézte Inez nénivel, hogy bevágódjon nála. Ellene is bevetette édes mosolyát. Állj le Zayn, ő jóval idősebb nálad!-gondoltam magamban. Tessék? Mit mondtam? Nem vagyok normális! Egyszerűen nem vagyok normális, valami baj van velem.
-Inez vagyok, Brenda bejárónője már kislánykora óta. Egyébként Te nem az a Zayn vagy aki négy másik kisgyerekkel együtt énekel? Hogy is hívják őket? One Direction-nézett flegmán szerencsétlenre. Na ez az egyik ok, amiért már régóta nem bírom őt. A borzasztóan idegesítő stílusa. Nem bírtam tovább, így megböktem Zayn-t hátulról és jeleztem neki, hogy kövessen.
-Érdekes nő-mondta miközben a lépcsőn sétáltunk fel. Lena szobájából még mindig üvöltött az az ismeretlen szám.-És egyébként hogy tetszik neked ez  a dal?-nézett rám.
-Tudom, és ezért ezer bocsi. Nem tudja visszatartani a gonosz énjét. Jaaa, hát olyan átlagos. Miért-kérdeztem.
-Ez az első debütáló albumunk legelső száma-nevetett most már tudatlanságomon. Zaynt szerettem volna bemutatni a testvéremnek is. Ezért vittem fel az emeletre. Nem ismerem Lena barátnőit, ezért csak külön, vele szeretettem volna beszélni. Zaynt leültettem a szobámban lévő íróasztalszékemre és megkértem, hogy maradjon ott egy picit. Lenát kihívtam a szobájából. Ő volt az egyetlen, aki nem kérdezte meg, mi történt velem és hogy hogy vagyok.. Kedves. Őt csak az érdekelte, hogy "hoztam neki egy meglepetést". Kezeimmel eltakartam a szemét és bevezettem a szobámba. Zayn már nem a széken ült, hanem jobbra balra sétálgatott.
-Köszönj neki-tátogtam némán.
-Hiii Lena-üdvözölte őt. Kezeimet még mindig nem vettem le húgom szemeiről, kíváncsi voltam felismeri-e a hangot. Felismerte! Gyorsan lerántotta a kezeimet a fejéről és felvisított.
-Zayn!-ordította és meglepődöttségtől vörös és piros színekben pompázott az egyébként hófehér arca. Odarohant hozzá és megölelte. Érdekes lány..késő este kedvenc bandájának egyik tagja a saját lakásában van, ő pedig letámadja-De ez még is hogyan?
Lenának Zayn mindent elmesélt részletesen. A lány szájtátva hallgatta végig a fiú mondandóját. Sőt, Lena még az osztálytársairól is megfeledkezett.
-Brenda! A kis tini bálványnak ideje haza menni-rikácsolta Inez.
-Pffu-sutoggtam-Rendben, már megy is-ordítottam vissza.
Zaynt letessékeltem a nappaliba. Még hallottuk  hogy Lena sikoltozva megy ki a szobámból és hangos mesélésbe kezd a lányoknak. Levettem Zayn kabátját az akasztóról ami az előszobában volt és odaadtam neki. Megkerestem a kulcsokat és kinyitottam az ajtót. Elkísértem az autójáig.
-Aranyos húgod van.
-Tudom-forgattam a szemeimet.
-Nos, akkor én megyek...
-Oké...Szia! Életem megmentője, köszönök mindent-mondtam tréfásan és próbáltam, lazára venni a figurát.
-Életem első áldozatának kívánok jó estét és kicsivel több szerencsét-tisztelgett egyet. Hosszasan nevettünk néhány percig. Egy idő után már csak néztük egymást.
-Hát a holnap nem jött nekünk össze, de keresünk még időt a találkozásra-törte meg a csendet.
-Jó ötlet! Egyébként a holnap nem is lett volna jóó.. az osztállyal nyár búcsúztató bulit tartunk,szóval még a suliba is be kell mennem.
-Aha, értem. És mikor lesz vége?
-Hmmm-gondolkodtam-mivel 9-re megyünk, ezért olyan 1-2 óra körül.
-Oké. Majd még beszélünk! Szia!-köszönt el. Beült a kocsijába és elhajtott. Megvártam míg elhagyja az utcánkat. A sötét, hideg estében kisétáltam az út szélére és néztem, ahogy a rikító piros autója egyre kisebb ahogy távolodik.